Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 35 találat lapozás: 1-30 | 31-35

Névmutató: Miholcsa Gyula

2000. szeptember 1.

Szept. 1-3-a között Marosvásárhelyen tartják a Bolyais Világtalálkozót a Bolyai Farkas Alapítvány szervezésében. A színhely a Bolyai Farkas Gimnázium. A világ különböző vidékeiről érkező vendégeket szept. 1-jén fogadják. Szept. 2-án leleplezik a Miholcsa Gyula helyi szobrászművész által készített Bolyai Farkas- és Bolyai János-szobrokat. Ezután előadások hangzanak el. A gimnázium dísztermében fellép a marosvásárhelyi színház és a Maros Művészegyüttes. Szept. 3-án, vasárnap a Bolyaiak szobránál ünnepi beszédek hangzanak el, a Gecse Dániel utcai kistemplomban pedig ünnepi istentiszteletet tartanak. A református sírkertben megkoszorúzzák az elhunyt tanárok sírjait. /Bolyais Világtalálkozó. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./

2001. augusztus 16.

A szovátai Teleki Oktatási Központban aug. 12. és 19. között zajlik a Bolyaiak hagyatéka című rendezvénysorozat, amelyre a jövő évi Bolyai-vetélkedőre benevezett iskolák vezetőtanárait hívták meg. Az előadások színvonalát a következő nevek garantálják: Kiss Elemér, Weszely Tibor, Benkő Samu, Toró Tibor, Tonk Sándor, Balás Árpád, Oláh Gál Róbert, Miholcsa Gyula, Szabó Miklós. /(lokodi): Előadások a szovátai TOK-ban. A Bolyaiak hagyaték. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./

2001. augusztus 18.

Előreláthatólag 2002. szeptemberében, Marosvásárhelyen kerül majd sor annak az iskolás csapatok közötti Bolyai-vetélkedőnek a döntőjére, melyben a Kárpát-medence magyar tannyelvű iskoláinak, részlegeinek a tanulói vesznek majd részt. A csapatvezető tanárok felkészítése aug. 12-19-e között történik Szovátán, a Teleki Oktatási Központban. Dáné Károly marosvásárhelyi matematikatanár, tanfelügyelő, a vetélkedő fő szervezője kifejtette: a mostani találkozón a vendéglátó a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Az előre fénymásolt ezer oldalnyi bibliográfiát kiosztották a tanároknak. A versenyre 41 iskola nevezett be. - Lesz egy iskolán belüli szakasza, majd lesz egy régiónkénti szelektálás. Az iskolák korábban kaptak egy címlistát, az ebben szereplő könyvek, újságcikkek jelentős részéhez könnyen hozzá lehet férni. A ritkaságok másolatát átadták a tanároknak. A mostani alkalommal előadást tart Kiss Elemér tanár, Miholcsa Gyula, Benkő Samu történész, Tonk Sándor, Szabó Miklós, Balázs Árpád, Weszeli Tibor Bolyai-kutató és Toró Tibor egyetemi tanár. /Máthé Éva: A Bolyai János Emlékév előkészületei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./

2003. március 26.

Ápr. 1-jén Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Tanulmányi Házban az Appendix Egyesület, az Örökmozgó Természetjáró Egyesület, valamint a Sapientia vendégeként bemutatják Miholcsa Gyula: Ember és környezet - Fizika a természetben című kötetét. A kötetet Dáné Károly tanár, az Appendix Egyesület elnöke, Vajda György, az Örökmozgó Természetjáró Egyesület projektmenedzsere, valamint Csegzi Sándor fizikatanár ismerteti. /Ember és környezet. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 26./

2005. augusztus 15.

Augusztus 14-én a Maros megyei település Somosd hármas ünnepségre várta haza fiait. A falutalálkozón a település első írásos említésének ötszázadik, a református templom építésének kétszázadik évfordulóját ünnepelték és – a tanfelügyelőség dacolása ellenére – iskolát neveztek el Kovásznai Sándorról, a nyárádmenti település egyik kiemelkedő személyiségéről. Kovásznai Sándorról és a viharos múltra visszatekintő Somosdról a falu jelenlegi lelkésze, Botos Csaba írt könyvet. Az ünnepségen bemutatott monográfiájában a református lelkipásztor nemcsak a települést és annak egyházát ismertette, hanem külön alfejezeteteket szentelt a nőszövetségnek, a templom orgonájának és toronyórájának, de a somosdi humornak és közmondásoknak, szájhagyományoknak is. A monográfia tételesen tárgyalja mindazt, amiért a helyiek büszkék szülőfalujukra. Az ünnepélyt Miholcsa Gyulának a falu központjában felállított műalkotása koronázta meg. A hármas évfordulót szimbolizáló, kopjafákat idéző obeliszket Lokodi Edit, a megyei tanács elnöke és a község polgármestere leplezték le. /Szucher Ervin: Hármas ünnep Somosdon. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./

2006. november 20.

November 17-én tartották Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum a jubileumi rendezvénysorozatának záróünnepélyét. „A Bolyai Farkas Elméleti Líceum ereje abban a háttérben is rejlik, és a fejlődése a jövőben abban is reményteljes, amit a város magyarsága, vezető személyiségei, öregdiákjai, vállalkozók, a mai bolyais diákok és tanári kar, az iskola személyzete jelentenek és képviselnek az iskola életében” – fejtette ki Bálint István igazgató. 1989-ben azzal vonultak az emberek az utcára, hogy a rendszerváltás után sikerül visszakapni a magyar iskolákat. Akkor sem sikerült és a Bolyaiért, az anyanyelvi oktatásért szervezett békés, gyertyás tüntetésnek magyarellenes pogrom lett a vége. A kitartó jogkövetelésnek köszönhetően 2005-ben sikerült végre elérni, hogy ismét magyar iskola legyen a Bolyai. De sok még a tennivaló, vannak még egykori iskolák, ingatlanok, amelyeket nem sikerült visszaszerezni. A diákok színvonalas előadást tartottak, majd Az én iskolám címmel Miholcsa Gyula operatőr dokumentumfilmjét vetítették le. /Vajda György: Bolyais záróünnepély. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 20./

2008. július 30.

Miholcsa Gyula marossárpataki szobrászművész Apafi Mihályról készített egész alakos szobrát avatják fel augusztus 3-án Nagyernyén, a Polgármesteri Hivatal előtti téren. Dr. Nagy Lajos Apafi Mihályról értekezik, ezt követően az alkotó beszél a szoborról. Kántor Attila református, Csintalan László katolikus és Nagy László unitárius esperesek áldják meg a szobrot. Fellép a Kolping Család kórusa és a vajdaszentiványi tánccsoport. /Szoboravató Nagyernyében. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 30./

2009. február 13.

Akiket fog a figura /Mentor Kiadó/ címmel Barabás László néprajzkutató, a Marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola igazgatója kötetét mutatják be február 13-án Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A könyvben 126 településen gyűjtött 915 népszokás hiteles leírását találja az olvasó. Barabás László elmondta, első nagyobb kötete Sóvidéki népszokások címmel 1998-ban jelent meg, abban is szerepelt a farsangi ünnepkör és 2000-ben adta ki az Aranycsikók, maszkurák, királynék című kötetet, amely a közép-erdélyi dramatikus népszokásokról szól. A mostani könyv a farsangi ünnepkörről, dramatikus szokásokról szóló írások összegzése, amely Marosszék régiót öleli fel. A szerző 1982-től gyűjtötte az anyagot. Az volt célja, hogy minél sokoldalúbban dokumentálja a szokásokat, ezért fotósokkal, filmesekkel dolgozott együtt: Bálint Zsigmond, Schnedarek Ervin, Miholcsa Gyula, Haragos Zoltán, Jakab Tibor, József Ferenc, Molnár Zoltán és mások voltak a munkatársai. /Máthé Éva: Akiket fog a figura Marosszéken. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./

2010. február 12.

12 órás film a vásárhelyi tragédiáról
Tizenkét órás dokumentumfilmet mutatnak be hamarosan az 1990-es marosvásárhelyi véres összetűzésről, amelynek során románok és magyarok verekedtek össze az utcán.
Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke csütörtökön közölte, hogy a marosvásárhelyi Bernády György Alapítvány – amelynek elnöki tisztségét betölti – tizenkét órás dokumentumfilmet készített, és ezzel Miholcsa Gyula romániai magyar televíziós szakembert bízta meg. A filmet az események húszadik évfordulója alkalmából mutatják be három egymást követő napon a film hosszúságára való tekintettel.
Borbély bejelentette, hogy az alapítvány székhelyén található egy 1200-1500 oldalas gyűjtemény az akkori eseményekről készült hivatalos dokumentumok másolataiból. Ezeket az iratokat elérhetővé teszik mindazok számára, akik kutatni szeretnék azt az időszakot.
1990. március 19-én és 20-án románok és magyarok csaptak össze Marosvásárhely utcáin, az összetűzés következtében öt személy vesztette életét, több százan megsebesültek.
Az eseményeket az váltotta ki, hogy március 19-én Görgény-völgyi románokat szállítottak autóbuszokkal Marosvásárhelyre, ahol több intézmény épületét megrongálták, egyebek között az RMDSZ székházát is. Ekkor vesztette el az egyik szemét Sütő András romániai magyar író is. A magyar tüntetők másnap nagy számban vonultak a város főterére, ahol a hatóságok nem akadályozták meg az összecsapásokat. A román ügyészség közvetlenül az események után kizárólag magyarokat és magyar cigányokat ítélt börtönbüntetésre.
Impulzus. Forrás: Erdély.ma

2010. március 9.

Külön emlékezik meg az RMDSZ és az EMNT a marosvásárhelyi "fekete márciusról”
- Külön-külön emlékezik meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az 1990 márciusában Marosvásárhelyen lezajlott véres etnikai konfliktusról, amelynek során románok és magyarok verekedtek össze a város főterén.
A Krónika című napilap elektronikus kiadása kedden tájékoztatott arról, hogy a két szervezet külön szervezi meg a tragikus eseményeket felidéző rendezvényeket annak ellenére, hogy az RMDSZ és az EMNT által létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon (EMEF) korábban megállapodás született a közös megemlékezésről.
Az EMNT kétnapos rendezvénysorozattal emlékezik meg az etnikumközi konfliktusról. A szervezők március 19-én Az igazság és tolerancia menetébe hívják a marosvásárhelyieket. A tervek szerint a menethez csatlakozók gyertyával a kezükben azt az útvonalat járnák be az egykori városházától a Kendeffy-palotáig, amelyet húsz évvel ezelőtt az úgynevezett capinákkal (fakitermelésben használatos emelőkkel, csákányokkal) felfegyverkezett Maros- és Görgény-völgyi románok tettek meg.
A résztvevők a kegyelet gyertyáit helyezik el a Bolyai-téren, az RMDSZ húsz évvel ezelőtti székháza előtt. Ez az a hely, ahol a tömeg előbb a "Bolyai-testvéreket" kereste, hogy leszámolhasson velük, mert magyar iskolát akarnak, majd a pártszékház padlására menekült Sütő András írót bántalmazta, félig megfosztva őt szeme világától - olvasható a Krónikában. A szervezők kerekasztal-beszélgetéseket és ökumenikus istentiszteletet is tartanak.
Az RMDSZ Miholcsa Gyula rendezőnek az akkori eseményekről készült több mint 11 órás dokumentumfilmje köré szervezi a megemlékezést. Az alkotást három részben, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem stúdiótermében vetítik le. Forrás: MTI

2010. március 11.

Marosvásárhely fekete márciusa
DVD-n a ’90-es eseményekről készült film
Lapunkban már írtunk a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának kezdeményezéséről, nyilatkozott róla Borbély László kuratóriumi elnök és az 1990-es történéseket több mint 11 órás összeállításban felelevenítő film készítője, Miholcsa Gyula operatőr is. Most a film bemutatójával kapcsolatosan pontosítunk. Erre március 19-én és 20-án kerül sor a Stúdió Színházban. Az első nap 17 órától két DVD-lemezről (1 óra 43 perc és 1,08) a decemberi, januári előzményeket, az iskolaügyeket illetve a februártól március 15-ig lezajlott eseményeket, az orvosi egyetemen történteket ismerhetik meg a nézők. Március 20-án, szombaton 10 órai kezdettel ugyancsak két DVD-ről a ’90. március 16. és 20. között tragikus összetűzésekbe torkollott konfliktusos helyzetet idézi fel a kétnyelvű filmösszeállítás. Az utolsó részt, amelynek időtartama szintén négy órányi, délután 16 órától lehet megtekinteni.
A kétnapos rendezvény szervezői kérik azokat, akik a film által felelevenített 1990-es periódusban a történések aktív résztvevői vagy szenvedő részesei voltak, a napokban jelentkezzenek személyesen vagy telefonon a Bernády Házban ( Horea u. 6. sz. tel.: 0265/266-855). Természetesen a filmvetítésen is számítanak jelenlétükre. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. március 17.

Fekete március az Erdélyi Magyar Televízióban
Fekete március – így ivódott be a köztudatba 1990 márciusa. Az akkori események szomorú hírnevet szereztek Marosvásárhelynek. Emlékükre külön műsorokkal jelentkezik az Erdélyi Magyar Televízió. Csütörtöktől vasárnapig este fél nyolctól exkluzív stúdióbeszélgetéseket láthatnak a nézők, amelyek meghívottjai résztvevői, valamint elemzői a márciusi eseményeknek. Szó lesz az események előzményeiről, lezajlásáról, következményeiről, a sajtó szerepéről, mindennek a hatásáról és a köztudatban fennmaradt emlékéről. Szintén az Erdélyi Magyar Televízió elsőként közvetíti a Dr. Bernády György Alapítvány megbízásából készült Marosvásárhely fekete márciusa című dokumentumfilmet. A Miholcsa Gyula által rendezett, hat részből álló film első részét csütörtökön 20 órától tűzte műsorára az ETV. A film következő részeit pénteken és szombaton 20 illetve 22 órától, valamint vasárnap 20 órától nézhetik meg az érdeklődők. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. március 19.

Markó: 1990 márciusában polgárháború is kitörthetett volna
Az RMDSZ-szel nem konzultáltak az 1990 márciusi, marosvásárhelyi események 20 évfordulóján tartott rendezvényekről, a szövetség külön rendezvénysorozattal emlékezik a Fekete márciusra – jelentette ki pénteken Markó Béla. Az RMDSZ elnöke szerint a húsz évvel ezelőtti események polgárháborúba torkollhattak volna.
Marosvásárhelyen az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) és Kincses Előd ügyvéd a Pro Európa Liga (LPE) csatlakozásával kétnapos rendezvénysorozattal emlékezik meg az 1990-ben történt véres etnikumközi konfliktusról. Markó Béla az EMNT rendezvényeivel kapcsolatban azt mondta pénteken, hogy „jobb lett volna, ha velünk is konzultálnak a rendezvénysorozat programjának összeállítása előtt, mivel több RMDSZ-beli kollégám is részese volt az 1990. márciusi eseményeknek. Markó szerint „nem jó, ha esetleg mások próbálnak nekünk ilyen rendezvényeket szervezni”, tájékoztat az Agerpres.
Markó Béla hozzátette: végső soron rendjén van, ha többen is úgy gondolják, hogy „elérkezett a tanulságlevonás pillanata az akkori eseményekkel kapcsolatban”.
Az EMEF-en szó volt a megemlékez közös szervezéséről
Mint arról korábban beszámoltunk, a kétnapos rendezvénysorozat szervezői pénteken 19 órától Az igazság és tolerancia menetére hívják a marosvásárhelyieket. A tervek szerint a menethez csatlakozók gyertyával a kezükben azt az útvonalat járnák be az egykori városházától a Kendeffy-palotáig, amelyet a húsz évvel ezelőtt, capinákkal (fakitermelésben használatos emelő, fafeszítő csákányokkal) felfegyverkezett Maros- és Görgény-völgyi román parasztok megtettek. A résztvevők a kegyelet gyertyáit helyeznék el a Bolyai-téren, az RMDSZ húsz évvel ezelőtti székháza előtt. Ez az a hely, ahol a tudatlan tömeg előbb a „Bolyai-testvéreket” kereste, hogy leszámolhasson velük, mert magyar iskolát akarnak, majd a pártszékház padlására menekült Sütő Andrást és Juhász Ilonát bántalmazta, félig megfosztva szemük világától.
Kali István, az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke korábban azt nyilatkozta a Krónikának „Mi még az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon megpróbáltuk bevonni az RMDSZ-t is a szervezésbe, de amolyan felemás választ kaptunk. Miután Markó Béla utólag kijelentette, hogy ő semmiféle fáklyás menetnek nem híve, világossá vált, hogy számukra nem kívánatos egy efféle megemlékezésen részt venni”.
A szövetség Miholcsa Gyula több mint 11 órás dokumentumfilmje köré szervezi a megemlékezést. Az ismert marosvásárhelyi operatőr-rendezőnek az 1990. márciusi eseményekről szóló alkotását három részben, a Színművészeti Egyetem stúdiótermében vetítik le. A románul is feliratozott film bemutatását beszélgetések követik. Az RMDSZ vezetői egyébként pénteken megkoszorúzták Sütő András sírját, további rendezvények zajlanak a Bernády-házban is.
Markó: fennállt a polgárháború veszélye
Markó Béla és az RMDSZ több vezető tisztségviselője pénteken találkozott az 1990 márciusi véres összecsapások magyar sebesültjeivel és a halálos áldozatok özvegyeivel. Markó virágcsokrokat nyújtott át a férjeiket – Gémes Istvánt, Csipor Antalt és Kiss Zoltánt – húsz évvel korábban elveszített asszonyoknak, és a sebesülteknek, Cseresznyés Pálnak, Szabadi Ferencnek és Juhász Ilonának. Az özvegyek és a sebesültek ezenkívül anyagi támogatást is kaptak az RMDSZ Szolidaritási Alapjából. Markó elmondta, erre a találkozóra minden évben sor kerül.
A találkozó után az RMDSZ elnöke azt mondta: az 1990. márciusi, marosvásárhelyi események az erdélyi magyarok szabadságért folyó harcának egyik mozzanata volt. Ez a harc „nem a románok ellen irányult, akiket tulajdonképpen megtévesztettek és egy másik közösség ellen uszítottak, hanem azok ellen, akik megszervezték az akkori eseményeket, akik konfliktust robbantottak ki a két közösség között” – fejtette ki Markó Béla. A szabadságharc a régi rendszer képviselői ellen irányult, akik 1990 márciusában megpróbálták elgáncsolni az 1989 decemberében elért eredményeket, és megpróbálták leállítani a demokratizálódási folyamatot, tette hozzá.
Markó szerint ha az akkori „ellenforradalmi” kísérlet sikerült volna, fennállt volna a veszélye egy polgárháború kirobbanásának, ez pedig hosszú időre megbénította volna a romániai átalakulás folyamatát. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. március 20.

Ősbemutató!
Film a fekete márciusról
Majdnem telt házas közönség előtt kezdődött el a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által összegyűjtött anyagból Miholcsa Gyula hat DVD-lemezes, összesen mintegy tizenkét órás dokumentumfilmjének vetítése a Stúdió Színházban, péntek délután. A Marosvásárhely fekete márciusa címet viselő filmes alkotás a szomorú események kezdetének huszadik évfordulóján megszervezett ősbemutatója estéjén elsőként Borbély László miniszter, az alapítványelnöke szólt a magyar–román vegyes hallgatósághoz, a média jelentős számban jelen levő képviselőihez.
– Húsz év telt el. Mi történt azóta? Minden évben szoktunk szervezni megemlékezéseket. A mostanin sokan itt vannak azok közül, akik ott voltak akkor a padláson, akik nagyon megszenvedték azt a márciust. Ami történt, az ördögi és profi módon meg volt szervezve, nem volt a véletlen műve. '89-ben azt hittük, eljött a demokrácia, a szabadság. Tévedtünk. Egy 1986-os pártdokumentum szerint még 7321 román család betelepítésére volt szükség a marosvásárhelyi etnikai arányok megváltoztatásához. És igaz, hogy a halál nem válogat, de a forradalom vásárhelyi áldozatai is többségükben magyarok voltak. Kilencvenben pedig eme megváltoztatási kísérletnek, majd a diverziónak voltunk szenvedő alanyai. Mennyire becsapottak, naivak, manipulálhatóak voltunk! A sötét erők szépen, profi módon megszervezték a háttérben március huszadikát. Mi úgy éreztük, a megemlékezéseken kívül tennünk is kell valamit. Ez a tizenkét órás film tellett tőlünk, több mint 1500 dokumentum van a birtokunkban. Amelyeket annak idején az ügyészségnek is leadtunk. Csak ott éppen senkit sem érdekelt. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik képeket, felvételeket, dokumentumokat juttattak el hozzánk. Sütő András kért meg egykoron, hogy készítsünk dokumentumfilmet a történtekről. A film elkészült, és hamarosan egy újabb, igaz Fehér könyvet is kiadunk. Így az utókor is láthatja, hogy mi, magyarok megálltuk a helyünket – mondta Borbély László, majd mindenkit meghívott a ma déli kettő és négy óra között zajló, Bernády Ház-beli beszélgetésre.
Miholcsa Gyula, a film készítője a film szerkezetéről beszélt, mint mondta, az interetnikai összetűzés kifejezés nem helytálló, hiszen valakik levezényeltek ide valakiket. Ugyanakkor néhai Schnedarek Ervinnek köszönte a felvételeket, ő volt az, aki az események, a káosz közepén több kameraállásból is filmezni, filmeztetni tudta a történteket. Az is neki köszönhető, hogy 1989. december 21-től márciusig minden napról készült filmfelvétel. Így sikerült megtalálni a száz nap kronológiai sorrendjét.
A beszédek közben egypercnyi csenddel adóztak a jelenlevők az elhunytak emlékének, majd elkezdődött a filmvetítés. Az igen érdekesnek bizonyuló alkotás először Erdély történelmét mutatja a román, illetve a magyar történetírás szemszögéből, majd Marosvásárhely történetét ismerteti igen objektíven és tényszerűen a kezdetektől napjainkig. Nem hallgatja el vásárhelyi és erdélyi szinten sem a tudatos elrománosítás, sem a betelepítés tényét. Mindezek után tér rá a vásárhelyi szomorú események boncolására.
A vetítés holnap délelőtt tíz órától folytatódik, a hat lemeznyi film megvásárolható, ára 120 lej.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. március 22.

Fehér könyv a fekete márciusról
Az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatos évfordulós megemlékezéseket rendeztek a hét végén.
Március 19-én az RMDSZ vezetősége megkoszorúzta Sütő András síremlékét, majd a szövetségi elnöki hivatalban Markó Béla az összetűzés kárvallottjaival, az áldozatok hozzátartozóival: az események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán családtagjaival, az egykor börtönbe zárt Cseresznyés Pállal, a súlyosan bántalmazott Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával találkozott.
Markó kifejtette: annak idején a vásárhelyi és a környékbeli magyarság egyfajta szabadságharcot vívott a letűnt rendszer retrográd erőivel szemben, akik a háttérből irányították az eseményeket. Úgy véli: húsz évvel ezelőtt ellenforradalmi kísérlet történt, amelyet a magyar közösség bátorsága meghiúsított.
Ellentmondásos vallomások
A művészeti egyetem stúdiótermében vetítették azt a 12 órás dokumentumfilmet, amely a húsz évvel ezelőtti eseményeknek állít emléket. Szerzője, Miholcsa Gyula, az RTV munkatársa a Krónikának elmondta: hároméves munka eredményét láthattuk. A film megrendelője a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány volt, amelyet Borbély László miniszter, parlamenti képviselő vezet. Miholcsa szerint a legértékesebb anyag a néhai Schnedarek Ervintől származott. Ő és munkatársai szinte percről percre megörökítették mindazt, ami 1989 decemberének utolsó napjaitól kezdve Vásárhelyen történt.
A többi, nem kevésbé értékes anyag a Román Televíziótól, a Magyar Televízió Fekete Doboz című műsorából, és a temesvári forradalmárok egyesületétől származik, a film alapötlete pedig az volt, hogy rekonstruálják a helyes és pontos kronológiát. „Rengeteg meglepő dologgal szembesültem. Egyesek önmaguknak mondtak ellent különböző pillanatokban: általában román megszólalókkal fordult ez elő, mert ők akarták elkerülni, hogy a valóságot kimondják” – mesélte Miholcsa.
A legvérmesebb, 1990 februárjában szervezett vásárhelyi Vatra Românescă rendezvényről nincs felvétel, oda annakidején nem engedték be a magyar újságírókat, az RTV archívuma sem őriz erről dokumentumot. A Fekete Doboz munkatársaitól valóságos harctéri jeleneteket kaptak, kameráikkal egészen közel kerültek a verekedő csoportokhoz – ezek a szerkesztők szólaltatták meg március 19-én a cigányokat is, akik a magyarság mellé álltak.
Profi provokáció volt
„Nekem erkölcsi kötelességem volt Sütő Andrással szemben az, hogy a filmet elkészítessem. Három év munkája van benne. Most is végigfut a hátamon a hideg, ha megnézem. Ne feledjük: az események a jugoszláviai folyamat előtt zajlottak. Mindenki számára egyértelmű ma már az, hogy profi provokációról volt szó – akik kirobbantották, azoknak a tervei között talán az is szerepelt, hogy Romániában, Erdélyben katonai diktatúrát vezessenek be. Annak idején a tankok egy hónapon át a város határában állomásoztak” – fejtette ki lapunknak Borbély László, aki a film vetítése előtt köszönetet mondott azoknak, akik fényképeket, videofelvételeket, dokumentumokat vittek be az alapítványhoz.
„1500 dokumentum van a birtokunkban, ezek húsz év alatt gyűltek össze. Jó részüket már 1990-ben átadtuk az ügyészségnek, és azok alapján fel lehetett volna göngyölíteni az ügyet” – tette hozzá Borbély, aki bejelentette, hamarosan elkészül az átfogó Fehér könyv a húsz évvel ezelőtti eseményekről. A filmvetítés kezdetén Tőkés László is jelen volt, viszont az RMDSZ vezetősége, a szövetségi politikusok távol maradtak az EMNT által szervezett, péntek esti tüntetéstől. Tőkés László a Krónikának elmondta: „Nem kaptam meghívást a filmvetítésre, de erre nem is volt szükség, hiszen a sajtóban többször megjelent, hogy erre sor kerül. Úgy gondolom, hogy a megemlékezésben együtt kell lennünk.”
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. március 22.

Március fekete fehérben
A magyarok Marosvásárhelyen emlékeztek, a románok Maroshévízen gyűléseztek
A párhuzamosság jegyében szervezett megemlékezéseket a hétvégén az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a véres marosvásárhelyi események húszéves évfordulója alkalmából. Markó Béla RMDSZ-elnök előbb megkoszorúzta Sütő András sírját, majd fogadta az áldozatokat és hozzátartozóikat.
„Sokkal kevesebben vagyunk most, mint húsz évvel ezelőtt” – sajnálkoztak március 19-én, Marosvásárhelyen a Tolerancia és igazság címmel meghirdetett fáklyásmenet résztvevői. Ők azért vonultak fel tömött sorokban az egykori összecsapások helyszínén, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek a két évtizeddel ezelőtti eseményekre.
Fegyelmezetten indult útra a másfél ezer felvonuló a Kultúrpalota elől, hogy a Bolyai utca és a törvényszék érintésével végül a református temetőig, Sütő András sírjáig jusson el. A menetet végig szakszerűen kísérte a csendőrség, a nézelődők is csendben figyelték a menetelőket, nyoma sem volt a húsz évvel ezelőtti feszültségnek. Bár több százan érezték úgy, hogy gyertyafénnyel kötelességük emlékeztetni az egykori agresszióra, mégis feltűnő volt a távolmaradók aránya.
Párhuzamos emlékek
Az egyik lehetséges magyarázat az lehet, hogy míg az utcán Tőkés László és az EMNT felhívására demonstráltak, addig a Színművészeti Egyetemen az RMDSZ szervezésében Miholcsa Gyula és Simonffy Katalin dokumentumfilmjét, Az én márciusomat tekinthették meg az érdeklődők.
„Nem demonstrálni akarok, hanem emlékezni, ezért számomra ez a dokumentumfilm, és az, hogy sok-sok kortársammal, szemtanúval és áldozattal együtt nézhetem meg, többet jelent, mint az, hogy utcára vonuljak” – magyarázta választását egy idős filmnéző. A békésnek szánt fáklyás felvonulás hamar politikai hangsúlyt kapott: Kincses Előd törvényszék előtt rögtönzött beszédét egy bekiabáló zavarta meg.
Kincses zavartan hagyta el a helyszínt: „Köszönöm, hogy megőrizte a megemlékezés méltóságát, és hogy meghallgatott” – vetette oda a rendbontónak a távozó. A rend a református temetőig tartó séta alatt helyreállt, az emlékező civilek között a magyar gárda tagjai, valamint több EMNT-hez közeli politikus képviselte.
Közös szempontok
Markó Béla az RMDSZ elnökeként marosvásárhelyi irodájában fogadta a két évtizeddel ezelőtti összecsapásokban meghalt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. A találkozón átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezető elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak és hozzátartozóiknak.
„Egyre inkább meggyőződésem: nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének része volt mindez, hanem ellenforradalmi kísérlet is, melynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult” – nyilatkozta az eseményekkel kapcsolatban Markó, aki a nap folyamán megkoszorúzta a húsz évvel ezelőtti véres események során fél szemét vesztett Sütő András író sírját is.
Tőkés László az EMNT által szervezett kerekasztal-beszélgetésen egyébként Markóhoz hasonlóan fogalmazott: a politikus szerint a fekete március eseményeinek feltárása elengedhetetlenül hozzátartozik a rendszerváltás befejezéséhez. A találkozón az eseményeken részt vevő romák számára átadták Bajnai Gordon miniszterelnök és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök üzenetét is. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett és felszólalt Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, valamint az események több szemtanúja is.
„Fehér könyvet” ígérnek
„Azt gondolom, csak akkor fogjuk tudni teljes egészében látni és feldolgozni, hogy mi történt, ha egy vegyes, román–magyar tudományos bizottság dolgozik majd együtt” – vélte a lapunknak nyilatkozó Novák Csaba Zoltán történész, akit a Bernády Házban szervezett állófogadáson kérdeztunk meg. Az ismert marosvásárhelyi kulturális központban a házigazda Borbély László miniszter szervezett állófogadást azoknak az érintetteknek, akik közösen nézték végig a Bernády György Közművelődési Alapítvány által életre hívott maratoni dokumentumfilmet.
Borbély László, az alapítvány elnöke is egyetértett azzal, hogy adós még a magyar közösség a történtek feldolgozásával, és ígéretet tett a márciusi események szakmailag megalapozott, és teljes körűen dokumentált „fehér könyvének” összeállítására. Arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült közösen emlékezni a teljes közösséget érintő eseményekre, Borbély László egyértelmű választ adott: „Ez itt Marosvásárhely, aki a helyiek múltjára akar emlékezni, az a helyiekkel közös összefogásban teheti azt meg, a párhuzamos rendezvények szervezői pedig ezért nem léptek időben”. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. október 18.

Mit keres az EP-ben ciános Béla?
A kisebbségi lét és identitás kérdéseiről szervez ma este beszélgető estet Brüsszelben Sógor Csaba RMDSZ-es Európai parlamenti képviselő Szávai Géza Székely Jeruzsálem című könyve francia változatának bemutatása alkalmával. Az est egyik meghívottja Markó Béla, volt RMDSZ elnök, román miniszterelnök-helyettes.
Jelenléte ellen tiltakozva Tőkés László, a szövetség listavezetője, "polgári engedetlenségből" leragasztotta a rendezvény plakátjait és erről levélben tájékoztatta a Fidesz frakció tagjait.
Kényes helyzetet teremtett a Fidesz és az Orbán-kormány számára a forradalmár püspök magánakciója. A rendezvénynek a Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálatának székháza ad helyet, tehát, nyilvánvalóan a kabinet tudtával és beleegyezésével történik, Tőkés csak a múlt héten, a plakátok brüsszeli megjelenése után kezdett tiltakozni, így bármennyire ő az Orbán-kormány első számú kárpát-medencei kedvence, sem a rendezvényt nem lehet már lefújni, sem a Markó meghívását nem lehet visszavonni. Az viszont kérdés, hogy mit tesznek, mit tehetnek a Fidesz-frakció tagjai: csatlakoznak Tőkés "polgári engedetlenségéhez", vagy részt vesznek a magyar kulturális rendezvényen, "legitimálva" Markó Béla jelenlétét?
A Népszava birtokába jutott Tőkés levélből és az általa csatolt fotóról kiderül, hogy a volt püspök politikus "Mit keres az EP-ben ciános Béla?" feliratot ragasztott a brüsszeli plakátokra. "Markó Béla meghívását, szereplését nem állt szándékomban sem megakadályozni, sem pedig aktuálpolitikai okokból felhasználni. Ha erdélyi képviselőtársaim őt gondolják a leghitelesebb politikusuknak, lelkük rajta. Ám tiltakozni nekem is jogomban áll - éppen ezért az én felelősségemre a mellékelt fényképen megörökített "polgári engedetlenségi" eszközhöz folyamodtam. Ezt a levelet tájékoztatásképpen írtam" - olvasható a Fideszes és - ismereteink szerint a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja - képviselőihez eljuttatott levélben.
Tőkés arra hivatkozik, hogy a verespataki bányaberuházás miatt tartja elfogadhatatlannak Markó meghívását. A ciántechnológiát alkalmazni szándékozó verespataki aranybánya ügyét a nemrég új pártot alapító Tőkés következetesen az RMDSZ elleni egyik legfőbb fegyverként használja, úgy állítva be a történetet, mintha kizárólag a romániai magyar érdekvédelmi képviseleten állna vagy bukna a Traian Basescu államfő által nyíltan támogatott, 12 éve aláírt román-kanadai szerződés sorsa. Sőt, úgy beszél, mintha az RMDSZ már ki is adta volna a kitermelési engedélyt. Tény, hogy a beruházónak még két tárca engedélyére van szüksége, a művelődési és környezetvédelmi minisztériuméra, és mindkettőt RMDSZ-es miniszter vezeti. Kelemen Hunor pártelnök, művelődésügyi miniszter a nyáron jóváhagyta a szakhatóság engedélyét a Kirnyik-hegység régészeti mentesítésére két, külön-külön 70 millió dolláros műemlékvédelmi alap létrehozása ellenében. Ezt a jóváhagyást kifogásolták a civil szervezetek és ezt értelmezi bányanyitási engedélyként Tőkés László. A Borbély László vezette környezetvédelmi tárca (egyelőre még) nem adta meg a tényleges működési engedélyt.
Levelében Tőkés azt is állítja, hogy a "Bukarestbe szakadt" romániai magyar miniszterek semmibe veszik Magyarország jogos tiltakozását és Románia belügyeibe való beavatkozásnak tartják azt. Magyarország kormánya nem tiltakozott a bányanyitás ellen, hanem a román szaktárca megkeresésére a magyar szaktárca azt válaszolta, hogy semmilyen formában nem támogatja a cianidos technológia használatát. A határon átnyúló kockázatok miatt a román minisztériumnak kötelező kikérni az esetlegesen érintett szomszédos államok véleményét, annak figyelembevétel azonban nem kötelező számára - erről beszélt Borbély László környezetvédelmi miniszter.
Bár Tőkés László bármennyire részletesen tárgyalja Verespatak kérdését, és állítja, hogy nem aktuálpolitikai szándék vezérli, a levél az ellenkezőjét igazolja. Maga fogalmazza meg, hogy ha képviselőtársai Markót gondolják a leghitelesebb politikusuknak, hát lelkük rajta. A saját néppártját nemrég, hathatós budapesti politikai támogatással bejegyző, de RMDSZ-es EP mandátumát azért megőrző Tőkés, igaz ugyan, hogy a levél végén, de sértettségének tényleges okát is feltárja. "Markó Béla az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése után az 1989 szellemét megalázó módon az új erdélyi magyar párt létrejöttét Magyarországról érkező "politikai ciánnak", "a politikai környezet szennyezésének" nevezte, idézem: "Ez egy rossz beruházás, beszélnünk kell róla és ki kell mondanunk: Magyarországról érkezik. Ez a párt számunkra politikai cián, nem tudjuk, mennyire koncentrált, de a politikai környezet szennyezése. (...) Ez a beruházás semmit nem fog arannyá változtatni az erdélyi magyarok számára, talán csak egyesek zsebébe termel majd aranyat." .
Kelemen Hunor RMDSZ elnök állásfoglalásban reagált Tőkés polgári engedetlenségi akciójára, amelyet eljuttatott ugyanazon címzettekhez, vagyis a Fidesz brüsszeli képviselőihez. "A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökeként úgy értékelem, hogy Tőkés László tette, és az Önökhöz eljuttatott levele túllép a jó ízlés, a politikai kultúra és a diplomácia határain. Aljas és méltatlan cselekedetnek tartom az ilyen jellegű megnyilvánulásokat bárhol is történjenek, különösképpen az Európai Parlamentben. Tőkés László képviselő urat más szándék nem vezérelhette, csupán személyes bosszúvágya, felgyűlt frusztrációi és cselekvési képtelensége. Október 18-án Markó Béla nem csak politikusként, hanem költőként vesz részt Szávai Géza könyvének francia nyelvű bemutatóján, amely tematikáját tekintve számunkra sokkal fontosabb annál, hogy ilyen felelőtlen és kisstílű vádaskodássá és rágalmazás-hadjárattá alacsonyodjon. " - állítja Kelemen.
Brüsszelben a Székely Jeruzsálem
Az RMDSZ által fontosnak nevezett téma a magyar történelmi kuriózumnak számító székely szombatosság. A tragikus történet a 16 századig nyúlik vissza, amikor Erdélyben mintegy húszezer unitárius vette fel a szombatos vallást. Kötelező törvényül Mózes öt könyvét hirdették, és a zsidókhoz hasonlóan, szombaton ünnepeltek. Olyan mértékben tértek vissza a kereszténység gyökereihez, hogy végül egészen közel kerültek a zsidó vallás hittételeihez, még a külsőségekben is zsidóvá váltak. Idővel megfogyatkozott a hívek száma, a közösséget pedig zsidózó unitáriusoknak kezdték nevezni. A második világháború, a Holocaust idején már csak a Maros megyei Bözödújfalúban élő szombatos székelyek vállalták zsidóságukat és önkéntesen osztoztak a zsidók sorsában. A Ceausescu-éra falurombolása épp Bözödújfaluban kezdődött. A települést vízzel árasztották el, a lakosságot kitelepítették, véget vetve így a székely szombatosság több száz éves történetének is.
Szávai Géza Székely Jeruzsálem című esszéregényének francia nyelvű változatát a magyar EU-elnökség alkalmából jelentette meg a budapesti Pont Kiadó. A mű kapcsán a székely szombatosok közösségének sorsáról, a kisebbségi lét és identitás kérdéséről szerveznek ma beszélgető estet Brüsszelben. A házigazda, civilben református lelkész Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő meghívottjai az erdélyi származású, 1988-tól Budapesten élő Szávai Géza író, Bernard Le Calloch breton egyetemi professzor, történész, Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, költő és Miholcsa Gyula, a Román Televízió Magyar Adásának operatőr-szerkesztője. Markó előadásának címe: Nemzeti identitások az egyesült Európában.
Gál Mária
Népszava

2012. november 3.

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (4.)
A hazaárulási perek. Jönnek Kádárék
Bár a letartóztatás, a nyomozás, a kihallgatások idején látszólag nem érvényesült az „etnikai” elv, a „rendszer ellen szervezkedő elemeket” előre meghatározott klisék, sablonok szerint csoportosították – román vasgárdisták, magyar nacionalisták-irredenták, cionisták, történelmi pártok tagjai, imperialista ügynökök –, a letartóztatottak, elítéltek etnikai megoszlása azt bizonyítja, hogy a Securitate a magyarok által lakott régiókban sokkal „aktívabb” volt, mint a román többségű vidékeken.
A Magyar Autonóm Tartományban 1956 és 1965 között összesen 826 személyt állítottak hadbíróság elé. Közülük 620 magyar – az elítéltek 75,1 százaléka –, 184 román – 22,5 százalék –, 18 német – 2,1 százalék –, 2 zsidó és 2 cigány – 0,2 százalék. 1956-ban 71 román anyanyelvűt és 28 magyart tartóztattak le. Ez azzal magyarázható, hogy 1956. november 3-tól 1957 februárjáig letartóztatták a Ioan Faliboga moldvai származású, Marosvásárhelyen élő katonatiszt vezette Nemzeti Felszabadító Bizottság (Comitetul de Eliberare Naţională – CEN) 70 tagját, akiket a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke nagyszebeni kiszállásán 1957-ben elítélt. Ioan Falibogát és két társát előbb halálra ítélték, az Államtanács utólag az ítéletet életfogytiglani kényszermunkára változtatta. A Faliboga-csoportban csak két magyar volt: Frunda Károly és Miholcsa Gyula mérnök. Frunda Károlyt a Btk. 209. szakasza 3. pontjának előírásai alapján az ország kormányzási formájának erőszakos megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvételért, azaz hazaárulás vádjával 18 év fegyházbüntetésre ítélték, Miholcsa Gyula építkezési tervezőmérnököt, ugyanazzal a váddal, a Btk. 209. szakasza 4. pontjának előírásai alapján 10 év börtönbüntetéssel sújtották. A Ioan Faliboga vezette csoport részben a Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsának munkatársaiból, részben a Román Államvasutak hivatalnokaiból – többségükben egykori katonatisztekből – állt, Patria 7 néven titkos szervezetet hoztak létre, amelynek célja – a szervezet vezetője ellen megfogalmazott vádemelési határozat szerint –: „az RNK népi demokratikus rendszerének erőszakos megdöntése”, „amikor majd akcióba lépnek az államhatalom megkaparintásáért, az első elfoglalandó célpontok a néptanácsok, a posta és más állami intézmények legyenek”, „felkészítették Maria Bogdan vádlottat, hogy vegye fel a kapcsolatot néhánnyal az imperialista államok nagykövetségei közül, hogy anyagi segítséget kérjen a szervezet számára az akció végrehajtásához”. Más vádpontok: a magyar forradalom idején ellenforradalmi kiáltvány kidolgozása, amelyet az akcióba lépés alkalmával kellett volna terjeszteni, intézkedések, hogy a magyar lakosság körében az ellenforradalmi elemekkel vegyék fel a kapcsolatot, „Katonai Bizottság” létrehozása volt katonatisztekből, tájékoztatás a lakosság hangulatáról, „Politikai Bizottság” létrehozása, amely gondoskodott volna a felforgató szervezet tagjainak és az „ellenforradalmi anyagoknak” a szállításáról, terjesztéséről. A Stefano Bottoni által publikált, a belügyminisztérium Magyar Autonóm Tartományi parancsnokának, Kovács Mihály alezredesnek az állambiztonság tevékenységéről készített 1957. április 28-i jelentéséből az is kiderül: Ioan Falibogának szándékában állt a Nyilaskeresztes Párt marosvásárhelyi szervezetének egykori vezetője, Bakaló Zoltán által létrehozott csoporttal egyesülni, sőt, át akarta venni annak vezetését, mert annak „a független, svájci mintájú központi igazgatással rendelkező, szabad Erdély megteremtése volt a célja”. A Szoboszlai- és a Faliboga-csoport tervei között sok a hasonlóság, az ítéletek nagyságrendjénél azonban óriásiak a különbségek: az előbbinél tíz halálos ítéletet mondtak ki, és azokat végre is hajtották, a második csoport perében három halálos ítélet született, azokat később életfogytiglani kényszermunkára változtatták. A két ítélet közötti különbség – úgy tűnik – ismételten igazolja ama korábbi megállapításomat, miszerint az 1956-os erdélyi magyar szervezkedések résztvevői ellen a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 20-a és 28-a közötti romániai látogatása után hozták a rendkívül szigorú ítéleteket, köztük a halálos ítéleteket. „Országjáró körútja” során a küldöttség 1958. február 25-én reggel – a 24-én Jászvásáron és Roman városában tett látogatás után (egy különvonat hálókocsijában utaztak) – Marosvásárhelyre érkezett, ahol a vasútállomáson hatalmas tömeg fogadta. Ez – összegezi a delegáció látogatásának tanulságait Makfalvi (Vincze) Gábor – nem csak az „igen alapos szervező és mozgósító munkának” volt köszönhető, hanem annak is, hogy „ez volt az első (és utolsó) eset, hogy ilyen magas rangú magyarországi vendégek érkeztek a székely fővárosba”. E sorok írója a magyar küldöttség fogadásán jelen lévő marosvásárhelyiektől arról is értesült: nem csak Kádár János fogadására gyűlt össze olyan hatalmas tömeg, hanem azért is, hogy tizenkét év után végre magyar zászlót – még ha kisméretűt is – szorongathassanak a kezükben. A „magyarországi elvtársakat” Csupor Lajos, a Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának első titkára, Bugyi Pál, a tartományi néptanács végrehajtó bizottságának elnöke, Kovács György író, az RMP KB tagja, Andrásofszky Tibor, az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet rektora és Udvarhelyi József, a városi néptanács elnöke fogadta. Bugyi Pál a tartomány „román, magyar, szász és más nemzetiségű dolgozóinak nevében” köszöntötte a vendégeket, és külön kiemelte, hogy a Román Munkáspárt „következetesen alkalmazza a marxi–lenini nemzetiségi politikát”. (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. november 29.

A szabadság terhe – fekete március történészszemmel
László Márton és Novák Csaba Zoltán: A szabadság terhe. Marosvásárhely, 1990. március 16-21. című kötetét mutatták be szerda este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. Még mielőtt asztalhoz ültek volna a szerzők és méltatóik, vitát váltott ki a kötet, többen ugyanis azt kifogásolták, hogy nevük kimaradt, illetve nem úgy emlékeztek a 22 évvel ezelőtti eseményekre, ahogy a két történész azt megírta.
Egy hölgy azzal fogadta a Bernády Házba belépő történészeket, hogy „megint olyanok írtak könyvet egy eseményről, akik ott sem voltak”. A két szerző ugyanis fiatal koránál fogva sem lehetett volna az események középpontjában. De talán épp ettől objektív a kötet, hogy nem az emlékezetükre hagyatkoztak, nem azt írták meg, amire visszaemlékeztek, hanem szigorúan ragaszkodtak a dokumentumokhoz, a felkutatott iratokhoz.
Borbély László a Bernády Alapítvány elnökeként szólt a jelenlevőkhöz. Elmondta, évekkel korábban készült egy tizenkét órás film Miholcsa Gyula operatőr közreműködésével az 1990. márciusi eseményekről, azok előzményeiről, illetve következményeiről. Másfél évvel ezelőtt megfogalmazódott a gondolat, hogy egy könyvet is meg kellene jelentetni az akkori eseményekről, úgy, ahogy azt a történészek látják. A két kutatónak másfél év állt a rendelkezésére, hogy iratokat nézzen át, átolvassa az akkori sajtót, megkeresse azokat a személyeket, akik valamilyen szerepet töltöttek be az események szervezésében, vagy folyamatában.
Borbély László nem csak a márciusi eseményeket idézte fel, de azok előzményeire is figyelmeztetett, visszatekintve a szocialista rendszerbe, a kisebbségellenes politikára, az asszimilációs próbálkozásokra. Mint mondta, a történtekre pontos forgatókönyv szerint került sor, nem azok az emberek szervezték, akik Marosvásárhelyre vonultak, ők csupán eszközök voltak mások számára. A következményekről a politikus elmondta, akkoriban nagyon sok család telepedett ki külföldre, többnyire Magyarországra, ami „óriási érvágást jelentett Marosvásárhely számára”, hiszen csökkent a magyarság aránya.
Sebestyén Spielmann Mihály történész még kéziratos formájában olvasta a kötetet és adott néhány tanácsot a szerzőknek arról, hogy milyen szempontokat vegyenek figyelembe. A könyvbemutatón azokhoz szólt elsőként, akik kifogásolták, hogy a szerzők nem voltak jelen a véres eseményeken.
Mint mondta, a történész iratokból dolgozik, gyűjt, kutat, összehasonlít, mérlegel, ellenőriz. Nem emlékiratot ír, hiszen az emlékek kopnak, megváltoznak az idő múlásával, kevésbé megbízhatóak. „A marosvásárhelyi 37-es találkozó 35 évet várt arra, amíg jött egy történész, hogy összefoglalja. Ez a könyv 22 évvel ezelőtti események után születik meg, úgy hogy a résztvevői még itt vannak” – mondta.
Méltatásának a Teherlift, avagy a szabadság elviselhetetlen könnyedsége címet adta, amelyben a kötet és annak szerzőit méltatta. Szerinte a két szerző munkája abban is különbözik az eddig megjelentektől, hogy László és Novák történészként az egyedül járható utat, a történészi megközelítést választották, forrásokat faggattak, korabeli filmeket, fényképeket néztek, dokumentum felvételeket hallgattak meg, hivatalos iratokat lapoztak át, kértek és piszkáltak ki, mérlegeltek, a szem- és korona- vagy egyszerű gyalogtanúk vallomásaira voltak kíváncsiak, elutaztak más levéltárakba. Nemzetközi módszertani szakmunkákban kerestek konkordanciákat.
Novák Csaba Zoltán szerint, ha valahol azt írják egy történetre, hogy az igaz történet, ne higgyük el, mert olyan nincs. „Ez sem egy tökéletes mű, hanem egy módszertani munka, egy lépték, amely 22 év távlatából született meg” – jelentette ki. A történész nem tartja elképzelhetetlennek, hogy román nyelven is napvilágot lásson a szöveg, hogy román történész kollegái is forgassák, esetleg saját álláspontjukkal egészítsék ki.
László Márton azt a forrásanyagot ismertette, amelyet előkerestek levéltárakból. Az akkori parlamenti bizottság iratairól, a Bernády Alapítványnál őrzött, még 1990-ben készült visszaemlékezéseket és tanúvallomásokat néztek át, a nagyon vaskos peranyagot, a magyar külügyminisztérium dokumentációját. A sajtót sem hagyták ki, a helyi és az országos újságokat, a tévé felvételeket és sok-sok fényképet.
Maszol.ro

2012. december 7.

A szabadság valóban terhekkel jár
Sokadmagammal együtt állítom: magyar részről a március 16–21-ei események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.
László Márton és Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi fiatal történészek azt a fáradságos és elismerésre méltó feladatot vállalták, hogy a „fekete márciusként” elhíresült, 1990. március 16–21. közötti marosvásárhelyi eseményeket, a pogromszerű etnikai konfliktus előzményeit, kiváltó okait, lefolyását és következményeit kutatták, és egy nemrég megjelent, Marosvásárhelyen is bemutatott kötetbe foglalták. A szerzők – az előszóban tett vallomásuk alapján – az eddigi források alapján összegzés végzésére, az események történeti kontextusba helyezésére, az ok-okozati összefüggések feltárására törekedtek. Munkájukat elsősorban történeti rekonstrukciónak és értelmezésnek szánták.
A kutatók számára elérhető, nem zárolt forrásokat használták fel. A már meglevőket (korábban megjelent publicisztikai jellegű művek, az egykori résztvevők visszaemlékezései, Fehér könyv) újakkal egészítették ki: sajtóban, főleg a helyi napilapokban megjelent írások, a Nemzeti Megmentési Front megyei jegyzőkönyvei, magyarországi külügyminisztériumi iratok. Gazdag „alternatív” forrásanyagnak bizonyult a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány irattárában található iratanyag: az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének iratai (már ami megmaradt, mert a köztudat szerint egyeseket úgy adtak át az államhatóságnak, hogy nem kapták vissza őket), a márciusi eseményeket vizsgáló bizottság dokumentumai, korabeli filmfelvételek, Miholcsa Gyula maratoni dokumentumfilmje.
Az ún. oral history interjúanyaga elsősorban a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkájára épült. A könyv érdeme, hogy még időben megjelentetett, alapos dokumentálódásra alapozó történészi szakmunka. Nem kizárólagos, hiszen az 1990. márciusi események tárgyalásán kívül jelentős teret szentel a kommunizmus alatt tapasztalt kisebbségi megkülönböztetéseknek, az 1989-es rendszerváltás helyi lefolyásának, az átmenet problémáinak és etnicizálódásának (vezetőcserék, Vatra Româneasca, iskolaügy, MOGYE kérdése stb.), a sajtó konfliktusnövelő szerepének, a magyar–román viszony és a nemzetiségi kérdés alapos tanulmányozásának. Miközben az összegzés és a következtetések levonása során részletesen feltárja az etnikai konfliktusok jellemzőit, és nem hallgatja el az eseményeket generáló valós okokat: a Szekuritáte létjogosultságának az igazolása, ezért a hadsereg tudatos cselekedete az egymással szemben álló felek időben történő szét nem választása és az összecsapás kialakulása érdekében, a marosvásárhelyi román elit kompenzáló politikája a térvesztés ellensúlyozására, a sajtó gyűlöletkeltő szerepe, kommunikációs problémák – akár a magyarság félreértelmezhető türelmetlensége, naiv hite a gyors és valós változásokban.
A marosvásárhelyi könyvbemutatón a szerzők szerényen bevallották, hogy a hasonló történészi munkák korántsem lehetnek tökéletesek, és a kiegészítések szükségességére buzdítottak. Sajnos a könyvbemutatót levezető politikus, aki egy személyben alapítványi elnök is, nem adott lehetőséget a hozzászólásoknak. Ezáltal bebizonyítva, hogy az 1990. márciusi marosvásárhelyi események megítélése túlpolitizált (magyar részről is), és sok esetben nem felel meg az egykori átélők, mai visszaemlékezők által tapasztalt valóságnak. A szerzők mentségére szolgál, hogy a magyar és a román politikusok által „kiszélesített csapáson” jártak, és fiatal koruknál fogva meghatározó saját élményekkel nem rendelkeznek. Sokadmagammal együtt állítom: magyar részről a március 16–21-ei események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.
Íme néhány fontosabb példa arra, ami kimaradt a könyvből és az eddigi történetírásból. Meg sem említtetik az RMDSZ-székház védelmét irányító Mihály József neve, egyáltalán nincs szó a kitartóan filmező fekete dobozos fiúkról, sőt még a korábbi megveretése miatt bekötött szemű, tízezrek által látott filmesről, az utóbb állítólag Svédországba menekült Farkasról sem. Egyetlen utalás sincs arra, hogy 1990. március 17–18-án sajátos hangulatban éppen Marosvásárhelyen került sor közel négyszáz résztvevővel a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége kongresszusára, amely az újkori erdélyi magyar politikatörténet első kongresszusa volt. Itt olvasták fel Sütő András talán utolsó, még két ép szemmel írt szövegét; itt szólalt fel Kincses Előd, miközben az ifjúsági ház falán „Halál Kincsesre!” felirat éktelenkedett; szerepelt Smaranda Enache és Szőcs Géza, állásfoglalás született a Vatra Româneasca sovén tevékenysége ellen, valamint az ülősztrájkot folytató orvostanhallgatók jogai mellett.
A magyar ifjúságot tömörítő MADISZ-ról alig olvasunk a könyvben, nemcsak emberi történetek és átélések szintjén, hanem még politikai vonatkozásban sem: nem említtetik meg a székhely feldúlása, sőt az sem, hogy a három meghatározó ifjúsági szervezet (MADISZ, ODT, OTV) előremutató közös nyilatkozatot fogalmazott meg, melyben elítélte a márciusi eseményeket. Vajon hol élnek most azok az akkori merész fiatalemberek, Marcel Bolboacă és Traian Marcu, akik merték vállalni a véleményüket?
Személyes átéléseim, a közemlékezet mintha helyenként párhuzamosan zajlana a többnyire politikailag megvilágított leírásokkal. A kötetet forgatva nem élem át újra 1990. március 19-én a zsúfolásig telt Vártemplomban a méltóságteljes tiltakozást, utána pedig a megyeháza előtt Kincses Előd lemondatását követelő román tömeg mögött éljenzésbe kezdő néhány tucatnyi magyar ember bátorságát. (A szinte egymásnak feszülő csoportokat fényképeztem egy harmadik emeleti lakás függönye mögül, amikor lefüleltek, és csupán lélekjelenlétemen múlott, hogy nem vertek meg.) Nem cseng fülemben az alaposan félrevezetett Görgény-völgyiek „Halál Bolyaira!” kurjantása, nem látom magam előtt az RMDSZ-székház emeleti ajtaját elzáró vasszekrény fölé célzott fejszecsapásokat. Nem idézem fel a március huszadikán este, éjjel a megyeházán uralkodó hangulatot, ráadásul a téren meggyújtott tüzeknél melegedő nyárádmentiek, máshonnan érkezettek és helyiek himnuszéneklésének a katarzisára gondolva, csak saját és mások emlékeire alapozhatok.
Most vagy soha? Siker vagy kudarc? Katarzis vagy frusztráltság érzése? – az erdélyi magyarság közel 23 éves újkori történelmének ma is időszerű kérdései. Ki-ki ítélje meg saját maga, miből kaptunk többet.
Köszönet a szerzőknek, hogy az 1989-es rendszerváltást követő, kezdetben eufóriában, később kisebbségi félelemben eltöltött hónapok történetét leírták, és új – korántsem teljes – adatokkal szolgálnak a történetírás számára. Miközben közösen valljuk: a szabadság valóban terhekkel jár.
dr. Ábrám Zoltán
(László Márton, Novák Csaba: A szabadság terhe, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012, 286 oldal)
Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 | 31-35